Ennek a kis dolgozatnak a címe ezen sorok írójának családneve. Szeretném előre jelezni, hogy nem családfakutatásról, a kutyabőr leporolásáról, vagy az ükapák pedigréjének fényesítéséről lesz szó, hanem valami egészen másról.

Régóta foglalkoztatott ez a név. Nem csoda, hiszen identitásom fontos része. Hétköznapinak nem mondható, a  mai nyelvünkben nem hordoz jelentést, a szomszédos szláv és indoeurópai nyelvekből nem vezethető le. Az etimológiai szótárakban az ilyenre szokták odabiggyeszteni: ismeretlen eredetű. No, akkor érdemes egy kicsit megkaparni, hátha előbukkan alóla valami érdekes, izgalmas dolog.

A név előfordulása viszonylag ritka, de meglepően sok változata létezik: Gilán, Gillán, Gelán, Gellán, Gelányi, Gellányi, Giláni, Gilányi, Gillányi, Ghillányi, Ghillány. Egyes változatok nyilván a mutatósabb kutyabőr miatti archaizálási buzgalom végterméke, de sűrűn előfordul az anyakönyvekben az elírás, betűtévesztés is. Van rá példa, hogy egy családon belül több változat is használatban volt. Ennek az oka az egyes családtagok megkülönböztetésének igénye lehetett. Trianon után a „többségi nemzetek” szerették eltüntetni a történelmi magyar neveket ahonnan csak tudták. Ennek egyik gyomorforgató módszere volt a név átírása az adott nyelv fonetikája, helyesírása szerint. Ebben különösen a szlovákok és a románok jeleskedtek.

Természetesen léteznek és ide tartoznának az alább előbukkanó Balán, Kilián családnevek is és annak változatai, de ezeket jelenleg mellékágnak tartom és a részletes vizsgálatot mellőzöm.

A családi verbális hagyomány megőrizte a bárói család (Ghillány) emlékét Liptó vármegyéből, meg valami francia beütést. Nosza, elő a „nagyivánt”!

Nagy Iván információi szerint a család törzse: Sibran és Mravik, utána a második generációban felbukkan egy Guillom ( nocsak, itt a francia kapcsolat ), ebből lesz Gylen, majd Ghillány. Ilyen egyszerűen!  Sluha Márton a Liptó vármegye nemesi családai című grandiózus munkájában némileg jobb adatokat szolgáltat. Az kiindulást 1230-ban Sybran királyi birtok adománya jelenti. Ekkor és még öt évig II.Endre a király, aki keresztes hadjáratok ürügyével állandóan valahol keleten ( a rossz nyelvek szerint Cipruson ) tartózkodik. Ezt követően a leszármazási sorrend: Kuba, Mravik, Mátyás        ( talán a Mravikot igyekeztek magyarosítani? ), Gylen ( Guillom! ), Gylen, Ghillány  ( 1470.). A Guilleaume név ilyetén torzulását semmilyen érv nem támasztja alá, tehát a továbbiakban ezzel nem foglalkozom. A szónak „egyházi ember” jelentést is tulajdonítanak némelyek, mindenfajta bizonyíték nélkül. Talán arra kellene gondolnunk, hogy Szent László királyunk Saint Gillesből hívott bencés szerzeteseket az általa alapított somogyvári apátságba. Ez így nagyon erőltetettnek tűnik. Mindezekből oda jutottam, hogy a genealógiai irodalom esetünkben tökéletesen használhatatlan.

A bárói család törzsének liptói elhelyezkedése azért lehet izgalmas, mert a megye földrajzi  sajátosságai jobban megőrizhették az ősi lakosságot, a birtokos családokat, mint az ország többi részében. A nagy kataklizmák ( tatár, török, szabadságharcok ) ezt a megyét jobbára elkerülték, a szűk völgyekben elterülő gyenge termőképességű földbirtokok pedig nem voltak kívánatosak a Habsburgok kegyeltjei számára, azaz a birtokos családok fluktuációja sokkal kisebb volt, mint az ország más területein. A név és annak változatainak jelenlegi ( 2006. ) földrajzi elterjedése nehezen követhető. A telefonkönyvön kívül olyan nyilvános nyilvántartás nem létezik, amelyikből a név viselőinek lakóhelye felől tájékozódni lehetne, de a mobiltelefonok nagyarányú elterjedtsége miatt már erre sem támaszkodhatunk a tévedés veszélye nélkül. Ha mégis nyilatkoznom kell erről, akkor az általam látott névsorok és internetes adatok, valamint szóbeli közlések alapján  az alábbi jellegzetességek figyelhetők meg az ezeréves határokon belül:

·         A név előfordulása Szlovákiában és a Dunán-túlon jellegzetesebb, mint az alföldön.

·         Erdélyben ( úgy a székelyek és csángók között, mint a Párciumban ) markánsan jelen van, hasonlóképpen Biharban.

·         A Délvidékről és a Kárpát- aljáról nincs adatom.

Ha a Sibrant beírom egy internetes keresőbe, 25400 találatot kapok. Ez majdnem mind az Anne Sibránnal kapcsolatos, aki egy Franciaországban élő, iráni származású írónő. Van aztán még Kahlil Sibran, aki egy költő ugyancsak Iránból, meg Jean Louis Sibran, aki borász stb. Tulajdonképpen az összes lap francia, vagy a franciákhoz kapcsolható. Magyar találat nincs. Már megint a francia! Talán ez a Sibran lehetett a legendás francia kapcsolat és ezért nevezték el az egyik utódát Guilleaume-nak? Ez azért izgalmas, mert ezek szerint a Sibran egy ma is létező iráni személynév. A Sybranra jobbára holland és belga lapok jelennek meg az előbbinél sokkal kisebb számban. Az biztos, hogy a Sybran ezen a területen anyakönyvezhető férfinév. Ez azért érdekes, mert vallonok a középkorban több hullámban telepultek Magyarországra, akiket a nép általában olasznak gondolt. Ezért van olyan sok olasz-nevű telepulés. Talán nem is francia volt ez a derék Guillom, hanem vallon? Én azt gondolom, egyik sem!

Ha a Mravikkal teszem ugyanezt, akkor csak magyar és szlovák találatok jönnek elő nagyjából egyenlő arányban. Érdekes, de ez is pontosan 25400 találat. A Sibran és a Mravik együttes keresése nem hoz eredményt. A Mravik mindenesetre kicsit szlávos, illetve ordít belőle a „morva” népnév. Talán azt akarta jelenteni: morva ( ember ), „a” morva. Tehát ez nem igazi családnév, csupán egy jelző, ami aztán később önálló családnévvé lépett elő ( úgy, mint a  német, horvát, tót, stb. ).  Ezt támasztja alá az is, hogy a Mravik név önállóan létezik mind a mai napig. A mi Mravikunk ki volt, azt nem tudjuk. Ezen a vonalon elakadtunk.

A francia kapcsolat ráirányította a figyelmünket Iránra. Ha ezt az iráni vonalat kicsit megkaparjuk, szédületes dolgok jönnek elő. Azért szédültem meg, mert magyar őstörténeti tanulmányaimból ( Harmatta, Bakay, stb. ) előugrottak Árpád magyarjainak iráni vonatkozásai: a pompázatos szászánida öltözetek, a honfoglalás kori szászánida díszítőmüvészet, a magyar törzsi és nemzetségi nevek középperzsa származtatása, az esztergomi oroszlánok és még hosszan sorolhatnám.

Ha rápillantunk Irán térképére, Irán észak-nyugati részén, a Kászpi tó partja mentén létezik egy tartomány: Gilán. Mellette kelet felé az Elburz és a Kaszpi tó között: Mazanderan. Ezt a területet hívták később Hyrkaniának. Gilán ( Ghilan ) lakói a gilekek ( Geles ), akik gilaki nyelven beszélnek ( Pallas  Nagylexikon szócikke alapján ). Az irániak úgy tartják, hogy az itt élő emberek az ősi iráni lakosság késői leszármazottai. A giláni nyelv az un.iráni ( pahlavi ) nyelvek közé sorolható. Ilyen még a perzsa, a tádzsik, az afgán, a kurd, az örmény stb. Az iráni nyelvekben az –án a többes raggal azonos, tehát Gil-án = Gil-ek.

Megint próbálkozhatunk az interneten és azt vesszük észre, hogy néhány lapon a Gilan mellett a Ghilan, sőt a Guilan változat is megjelenik ( pl. éppen a Guilan Univercity iráni lapon ), de az Encyclopedia Britannica ( 1911. ) is ismeri ezeket a változatokat. Ez azért izgalmas, mert a „G” utáni néma”h” nem igazán magyar jellegzetesség, de a latinos átírásból sem következhet. A  szegény Guillom ( Gylen ) pedig lehet, hogy nem volt se francia, se vallon.

Gilán történelme az emberiség múltjának legrégebbi korszakaiba mutat vissza. Az eddig felfedezett legősibb giláni kultúra kb. 50 ezer éves. A régészek fejlett kőkori kerámia kultúrát tártak fel, de még feltáratlan ősi városokat sejtenek a föld alatt. Sajnos az iszlamizált iráni állam nem tulajdonít nagy jelentőséget az iszlám kor előtti kultúrák kutatásának, ezért a régészeti feltárásokat nem forszírozzák. Egyes ( főleg iráni ) történészek úgy tartják, hogy az emberiség magas-kultúrája innen indult, amikor néhány giláni törzs, névszerint Gill és Daylam, délre költözött a folyóközbe és létrehozta a sumer kultúrát. Talán ezt így mi sem hisszük, de vannak bizonyos jelek a Káspi-vidék és Mezopotámia kapcsolatára. A káld-sumer GAL szó jelentése: hatalmas ( hatalommal rendelkező ), jelentős, magas stb. Ennek a továbbélése megfigyelhető a Gál, Gaál személynevekben, de a Gallyatető helynévben is, mely ugye egy magas hegyen van. Ebből inkább arra következtethetünk, hogy a gilániak legyőzték és rátelepedtek a sumer alapnépességre, elfoglalták a hatalmi pozíciókat és idővel beolvadtak a leigázott népességbe.  Jelen dolgozatomban ezt a vonalat terjedelmi okokból  nem követem tovább, mindenesetre elgondolkoztató lehet a sumer- akkád isten-király neve: Gil-gammas.

Az iráni történészek szerint Kr.e. 4-5 ezer évvel nagy mozgás kezdődött a környéken. Voltak törzsek, akik kivándoroltak innen ( pl. az örmények ősei ), aztán voltak bevándorlók, akik keveredtek az őslakossággal. Lényeg az, hogy ebből a korszakból a Gill és a Daylam vezértörzsek adatolhatók. Ugyanezen időben jön létre a Cucuteni - Tripolje – Erősd kultúra a Kárpátoknál, amit a székely-magyar rovásírással legalábbis rokon írással rendelkező, nép hoz létre. Az időbeli egybeesés újabb gondolatokat ébreszt.

Strabón úgy értesült, hogy a Kászpi tengertől keletre élő daáktól a méd és armen hegyekig, tehát Hyrkaniában albánok, armének és jobbára a Gélák élnek. Ez a Hyrkania egy nagyon termékeny síkság tekintélyes városokkal: Talabroké, Samariané, Karta, Tapé, ami királyi székhely. Strabón szerint  ( Theophanesre hivatkozva ) laknak még Gélák fönt a hegyeken az amazonok és az albánok között, ahol a Mermadalis folyó folyik.

Ezek az albánok egyébként igen figyelemre méltóak. Egyszer csak ott vannak a Kaukázusban, meg attól délre. Nem tudni mi volt az eredeti nevük, mert az alba az latin szó és azt jelenti, hogy FEHÉR. Azt sem tudjuk, hogy milyen fajtájú népről van szó, az biztos, hogy a szkíták közé nem sorolják őket A mai balkáni albánok szkipetároknak hívják magukat, nyelvük az illírrel és a trákkal rokon. Az albán történészek egyébként úgy tartják, hogy ők mindig ugyanitt voltak, nyelvük, kultúrájuk ősibb a görögökénél. A kaukázusi őshazáról mit se tudnak. Van egy sejtésem, hogy ezek az albánok nem „azok” az albánok. Valószínű az Albani nevű püspökségről származott át a név, ami a mai Albánia területén az Epirus provinciában volt. Procopius historikus azt hagyományozza ránk, hogy a hunok az ephthaliták népéből valók, egykor albánoknak nevezték őket. Ez így elég pongyola, de lényeg az, hogy ezek a kaukázusi albánok bizony hunok. Bonfini is tud valamit, hiszen azt írja, hogy az Kaspi tengernél lakó albánoknál „az emberek gyönyörűek, nagy testűek, fehéres szőrzetükről kapták a nevüket”. Vajon hová tűnhettek mára ezek az albánok a Kaukázusból? Szerintem sehova! Az oszétek között még ma is sok a szőke és kék szemű. Az oszétek alán származása közismert, nevükben az Ászi vezértörzs nevét örzik, hasonlóan a magyarországi jászokkal.

D. Je. Jeremejev írja:” A 6. század folyamán Kisázsiában és a Kaukázusban sok esemény kapcsolódik a szabír ( szuvar, szubar, szibir ) nevéhez, akiket Teofilaktos Szimonatta az észak-Kaukázusban élő hun törzsek közé sorolt. A szuvarok fő tömege áttelepült Albániába           ( Azerbajdzsán )”. No lám csak, ezek a szabírok összeolvadtak az albánokkal!

A görög és római történetírók nem nagyon foglalkoznak a gilekkel, vagy gélákkal. Ennek nyilván az az oka, hogy ez a nép – lévén alapnépesség – nemigen háborúzott, nem igázott le más népeket. A történelemkönyvek másról sem szólnak, mint hódító háborúkról. Azért van valami: Herodotos azt írja, hogy Hercules elment Szkítiába és egy erdős, berkes vidéken egy kétalakú ( ? ) asszonyra bukkant, aki három szép, egészséges fiút szült neki: Scythát, Agathyrsust és Gelonust. Ez a Gelonus átkelt a Donon, országa határát a Dunáig terjesztette. Itt azért egy kicsit meg kell döbbennünk, mert itt valamit találtunk, ami az ősemlékezetből való! Herodotos  nem mond mást, mint azt, hogy az európai ( Kárpát-medencei ) szkíták  gélák voltak.

Strabón és mások szerint is a gélák szent hegye az Elburz, mely délről határolja Gilánt és az a bizonyos bárka is az Elburzon feneklett meg, nem az Araráton. Egy perzsa felirat szerint az Elburz egyik csúcsát Parisvár hegynek hívják. Most már megsem lepődünk azon, hogy a mi Tiszánk kelta kori neve Parisos, ahol Strabón szerint a kelta, dák határ húzódott. Erről „bekattant”, hogy a Tárihii Üngürüsz arról tudósít bennünket, hogy a Trójából menekülő Paris királyfi a Kárpát-medencébe megy és ott megalapítja a Sican hegyén Sicambriát, majd ezek a trójaiak később a gallok földjére költöznek. A vicc az, hogy ezt a franciák ma is így hiszik! Ezek a trójaiak bizony pelazgok voltak, akik létrehozták a mínoszi kultúrát, civilizálták a barbár dórokat és latinokat. Itáliában etruszkoknak nevezték őket, de ők inkább tirréneknek vallották magukat turáni őshazájukról.

Bár az ünnepelt történetírók nem írják, de mi tudjuk, hogy ezek a gélák máshol is felbukkantak. Kr.e. 1000 körül Sziciliába három nép érkezett: a sicani dél felől a tengeren át, a siculi északról Itálián  keresztül és az elynmi Kisázsiából, nagyjából onnan, ahol a kelta Galatia volt. Ezek a sicaninak és siculinak nevezett emberek a sziget déli tengerpartjának közepe táján, a Gela folyó torkolatánál létrehoztak egy Gela nevű kikötő- és kereskedő várost, ahol boldogan éltek egészen a Kr.e. 735-ig, amikor a dórok leigázták őket. Állítólag ekkor jött a kultúra a szigetre, mert a kultúra az vagy görög, vagy római kell legyen. A többi csak barbarizmus, még akkor is, ha a görögök és a rómaiak az ősi és kifinomult pelazg kultúrát veszik át és azt „barbarizálják” saját képükre és hasonlatosságukra. Már azon meg sem lepődünk, hogy a görög korszakban Sziciliában az áldást hozó nimfát Galateiának hívják.  A dicső görög-római mult nem akadályoz bennünket abban, hogy a szigetet ma is Siculi-földnek, azaz Sziciliának nevezzük. Gela város ma is egyik virágzó gazdasági és kulturális központja Sziciliának, tőle nem messze északra fekszik egy Mezzarinó nevű település. Elég meglepő módon sicani és siculi nevű népek bukkannak fel a Kárpát-medencében is, ami ugye szkítia  része. A sicanok emlékét a máig keresett Sicambria, Atilla városa őrzi. A siculi-székelyek eredetéről ezidáig felröppent ötletek szerintem nagyon messze állnak az igazságtól. Talán egy kicsit nagyobb körben kellene körülnézni. A sicanok meg mintha a punok elődei lennének, de mit kereshettek az ős punok a Pilisben, a Kárpát-medencében? Mindenesetre ma is van egy Giláni nevű oázis Tunéziában.

Manapság divat a keltákkal bíbelődni. A „hivatalos” álláspont szerint a kelta őshaza valahol Európa közepe táján lehetett, de én inkább Timaru-Kast Sándorral értek egyet, aki a kelta őshazát a Kaukázus déli előterébe teszi. A Nagy Képes Világtörténet is azt írja, hogy „Ázsia belsejéből hatalmas rajokban vándoroltak be a kelták” Közép-Európába. Ennek kapcsán eltöprenghetünk kicsit a kelta népnév és a kelet, mint égtáj hasonlóságán is.  Tehát megint van egy nagyon fejlett kultúrájú nép, amelyik a giláni centrumból, vagy annak közvetlen környékéről indult. A magyar-kelta rokonságról most nem értekeznék se mellette, se ellene. Egy tény, hogy a kelták hosszabban időztek a Kárpát-medencében, tehát az alap népességben itthagyták nyelvi és genetikai nyomaikat. Most csak egy példát említenék: DANU a kelta anyaisten neve, aki a mi Duna folyamunk névadója.

Témánk szempontjából sokkal izgalmasabb, hogy a kelták több csoportja Gael-nek nevezte magát és gael nyelven beszélt. Ezek az ír szigeten és skóciában telepedtek meg, és a gael nyelv fennmaradt. Ez a nyelv nem hasonlít a környezetében lévő indoeurópai nyelvekhez, hanem ugyanolyan ragozó nyelv, mint a magyar. A szótárban az alábbiakat találtam:

·         geal, gile, ghil = FEHÉR      ( skót-gael ),

·         glan, geal = VILÁGOS, FÉNYES, derült ( ég ), élénk ( szín ),

·         Albanach = skótok, skót nyelv    ( ír-gael ).

Tehát ezek a gaelek a „fehérek”, de van még más is! Skóciában a Kerrera szigeten van egy 12. században épült kastély, amelynek Gylen a neve és Észak-Írországban található a Gill tó.  Trisztán és Izolda története Wágner úr germánosító erőfeszítései ellenére kelta legenda. Amikor Trisztán szerelmi bánatában bolyongásra adja a fejét és hajója kiköt valahol Walles partjainál, egy Gilanus nevű helybéli fejedelem látja vendégül.

A gallok szintén kelták voltak, ezért gyanúsak, aztán ott van a galaták három gall törzse, akik  Kisázsiában hoztak létre államot Galatea néven. Josephus Flavius úgy tudja, hogy a galaták tulajdonképpen szkíták. Állítólag a szappant a gallok találták fel a hajuk szőkítése céljából. A szappan, amit keltául sapo-nak mondtak, valamilyen festékanyagot is tartalmazott. Az ír-kelták vörös festéket tettek a szappanba. Innen a ma is élő hiedelem, hogy az írek vörös hajúak, pedig közöttük sincs több vörös, mint más népek esetében.  Caesarnak nagyon a bögyében voltak ezek a gallok, úgyhogy rendesen ki is irtotta őket. A mai franciáknak kevés közük van a gallokhoz, ugyanis a frankok a germán népek családjából valók.

Érdekes, hogy olasz nyelvészek észrevettek némi kapcsolatot a latin és a közép-ír nyelv között. Ennek a kutatása most folyik. Nem úgy a magyar – etruszk nyelvi és történelmi kapcsolatok esetében, ahol is a „hivatalos” tudomány csak néhány epés megjegyzést tudott kipréselni magából. A legnagyobb bajuk az, hogy ezt az etruszk -  magyar nyelvrokonságot egy Mario Alinei nevű olasz nyelvész állítja és idehaza is kiadott könyvében részletesen be is bizonyítja. Ha magyar lett volna, már régen lehülyézték volna, így csak hallgatnak.

A Gilanból való kiáramlás nem csak nyugat felé történt, hanem keletre és délre is felleljük a nyomokat. Szederkényi Ferenc közép-ázsiai családneveket vizsgált és Karachiban találta a Giláni, Gilláni, Gláni, Jiláni neveket. Nem tartozik a témához, de Szederkényi jegyzékében találtam a következőket is:

                                    Almus = gyémánt, gyémánt keménységű egyén,

                                    Laal, Laél = rubinkő, nemesi név.

A székelyek ma is úgy tartják magukról, hogy ők hunok, Atilla király népe és sok száz éve tartó nyomorúságukban Csaba királyfit várják segítségül. Így hitte ezt Arany János is, mígnem jött egy Hunsdorfer(!) nevű bécsi titkos ügynök és kicsinált mindenkit, aki a hunokra csak gondolni is mert. Azóta tart a magyar „hivatalos” história finn-ugor korszaka. A szerencsétlen székelyek pedig voltak már kabarok, kavarok, kunok, besenyők, sőt erőszakosan elmagyarosított románok is. Szerencsére mostanság van pár egészségesen gondolkodó „amatőr”, meg néhány „elfajzott” történész, akik már ki merik mondani: a székelyek a szaka-szkíták leszármazottai, akik az európai hun birodalom kiépítése előtt, vagyis már jóval Atilla uralkodása előtt beköltöztek a Kárpát-medencébe. Aki olvasott már eredeti székely, vagy csángó embertől származó történetet, az tudja, hogy a mesélők sok olyan szót használnak, melyek értelmét mi már nem értjük. Lassan szótárt kell használnunk és van is egy ilyen szótár.

 A Székely Szótárban a következőket találjuk:

                             gilán = szőke, fehér szőrű ( állat ), a Gyimesekben használatos.

Antal Mária: A gyimesvölgyi csángó magyarok hiedelmei c. könyve szószedetében:

                             balán = nagyon szőke,

                             gyilán = fehér alapon tarka foltos.

Itt csak melléteszem, de nem állok neki elemezni Vékony Gábor azon véleményét, hogy a Konstantin által emlegetett szavartoi aszfaloi jelentése: tarka lovú.

Az 1942-ben Bácskába telepített moldvai csángók között az egyiknek Gilán volt a ragadványneve, merthogy szőke volt. A csángók származásának bizonytalansága, a több hullámban kitelepült székelyek miatt itt nem vonnék le „csángós” következtetéseket. Egy biztos, hogy a gyimesi és moldvai csángók lakóhelyeik elszigeteltsége miatt jobban őrzik az ősi nyelvet, mint az erdélyi magyarság általában.

Apropó: nyelv. A manapság közkézen forgó etimológiai szótárak szerint szavaink többsége jövevényszó. Döbbenetes, de ha egy szóról nem tudnak kimutatni bármely kis hasonlóságot pl. a szláv nyelvvel, akkor sommásan megállapítják: ismeretlen eredetű. Tehát az se magyar, csak még nem jöttünk rá, honnan loptuk. Na, én ezt nagyon elítélem! Itt van pl. a szőke szavunk. Nekem nagyon gyanús az sz – k mássalhangzók miatt. Sekel – s(z)őkel – szőke. Ez egy nagyon egyszerű módosulási folyamat és nagyon valószínű is egyben. A szőke szavunkból tehát a székely népnév kandikál ki, ők pedig ugyebár gélák. Feljegyezték, hogy Szent László királyunk harci ménjének neve Szög volt. Még ma is használatos a „szöghajú” jelző, csak éppen nem tudjuk már, mit jelent. Bizony nem jelenthet „szögegyenest”, de sötétbarnát sem, hiszen a Képes Krónika igencsak jólértesült miniátora László királyt fehér lovon ábrázolja.

Nem vagyok a tamana híve, sőt egyenesen butaságnak tartom a világ eldugott zugaiban magyaros hangzású helyneveket keresni. Nevetségessé tesszük magunkat. A helynevek tanulmányozása a megfelelő helyen viszont nagyon fontos, mert a hegyek, a vizek és a települések nevei hosszú távon, népeken, nyelveken is átívelő módon stabilak. Bármilyen népmozgások, háborúk voltak ugyanis, az alap lakosság általában helyben maradt, volt tehát, aki átörökítse az elnevezéseket. Az elnevezésekből következtetni lehet az adott nép származására, nyelvére, hitvilágára. A földrajzi neveket ugyanis akkoriban nagyon megfontoltan adták. A vizeknek és a hegyeknek  szakrális jelentősége volt, ezért nagyon gyakran az istenek neveit kapták. Persze vigyázni kell. Nemrég remekül szórakoztam a Földrajzi nevek etimológiai szótára című viccgyüjteményen, ahol majdnem mindenről azt állítják, hogy török, vagy szláv eredetű. Nemhogy magyar, de még finnugor helyneveink sincsenek. A törököt még értem (lásd besenyő tanulmányomat ), de a szlávval van egy kis baj, hiszen a szláv nyelv még nem alakult ki, amikor már a Kárpát- medencében magyarul ( hunul ) beszéltek.

Az előzmények után már nem lepődünk meg azon, hogy közép és belső Ázsiában szinte dúskálhatunk a gilan-os helynevekben:

                 Üzbegisztánban: Gelen, Gylen, Gyler,

                 Azerbajdzsánban: Gil, Gilah, Gilahola, Gilakeran, Gilakh, Gilancay, Gilatakh, Gilazi.

                 Afganisztánban: Gilak, Gilaki, Gilan, Gilas, Gelak, Gelaki, Gelan,

                 Iraqban: Gilabat, Gilak, Gilajal, Gilala, Gilali, Gilana, Gilazarda, Gilazhir, Ghilabat, Ghilan,

                 Iránban: 117 db helynév az egész országban ( nem sorolom fel ),

                 Örményországban: Gilanlar.

                 Cipruson: Gilan, Kilani, Gilinia.

                 Görögországban: Gilánthi, Galani, Galaniana.

Marco Polo Perzsiában utazgatván az alábbiakat írja: „A másik tenger….nagyon közel van a hegyekhez, a Ghel vagy Ghelan nevet viseli.”

Ha ránézünk Gilan mai térképére, a különféle szkíta népek is ugyancsak ott hagyták a nyomaikat. Csak a dahák 13 helynévvel képviseltetik magukat ( pl. Dahka, Dahra …).

Mi a helyzet a Kárpát medencében? A helynévi előfordulás itt sokkal ritkább, mert a szó jelentése ( fehér, szőke ) nem mindíg alkalmazható földrajzi képződményekre, településekre.

Vegyük sorba:

• • IV. Béla király 1250-ben Korrand mesternek adományozza a Tolna megyei Gylan és Warang birtokokat. Itt a somogyi Kisgyalánról van szó, aminek semmi köze a török kígyóhoz. A birtok nyilván egy korábbi tulajdonosa nevét viseli.

  • Gelénes: 1272-ben Gelyanus, Gylianus ( Kilianus? )formában említik. Tőle nem messze délre  Fehérgyarmat! ( Szatmár )

  • Gellénháza, 1218-ban Gelián ( Kilián? ) formában említik. Zalaegerszeg mellett.

  • Gölle = Gellén torzulásával keletkezett. ( Somogy )

  • Galánta: 1237-ben Galantha formában említik. ( kérdéses )

  • Gilvács: szatmárnémeti mellett. A talaj itt állítólag fehér agyag. ( kérdéses )

  • Gilvánfalva: Sellye és Harkány között.1410-ben Gylwanfalwa formában említik.

  • Gilád, Gillád: Temesvártól délre.

  •  Romániában a Regátban: Ghilanesti.

  • Galata: közvetlenül Jászvásár mellett.

  • Romániában, Moldvában Románvásár mellett: Ghelaiesti, közvetlenül mellette: Balanesti!

  • Balánbánya Csíkban. (Romániában a Kárpátokban és Moldvában: 4 db. Balan, 10 db. Balanesti, 3. db. Balani, 3 db. Balanu és 1 db. Balana.)

  • A romániai Biharban: Gyalány.

  • Gyalu: másképpen Gilau, Gelau, Gela. ( Kalotaszeg )

  • Gella: puszta Békés vármegyében.

A fennti felsorolásból kitűnik, hogy a felsorolt 13 helynév közül 4 a dél-Dunántúlon, 3 Moldvában, 1-1 Szatmárban, Temesben, Biharban, Békésben, Kolozs-, Csík- és Pozsony megyékben van. Valamennyi előfordulás közelében jellegzetesen székely nevű települések     ( ilyenek a szeg,  túr, szék, szak, szakáll szavakat  tartalmazó nevek ) figyelhetők meg. Az Alföldön, Délvidéken egyet sem találtam.

Ha már a helyneveknél tartunk, érdemes megvizsgálni a „fehér” szót bármely összetételben tartalmazó helyneveinket. A teljesség igénye nélkül: Székesfehérvár, Gyulafehérvár, Nándorfehérvár, Fehéregyháza, Fehérgyarmat, Fehérlak, Fehérpatak, Fehérvölgy ( a Gyalui-havasok alatt ! ), Fehértemplom, Fehértó, Fehérkő, Fehérvíz, Fehérhegy, Fehérszék…..

Csak a trianoni határokon belül kb. 60 db fehér-nevű hely található! Van egy különlegesség is: a szőke Tisza.

Győrffy György ebben az irányban vizsgálódván arra az igen eredeti megállapításra jutott, hogy ezek a nevek a fehér építőkővel, vagy fehérre meszelt falakkal hozhatók összefüggésbe. Én most sem hiszek Győrffynek, pláne, hogy régen sejtjük-tudjuk a fehér szín szakrális, fejedelmi jelentéstartalmát.

Az Árpád-házban igen népszerű volt a Béla név. A királyok közül négy és még több herceg is viselte ezt a nevet. A Képes Krónika szerzőjének sokat vitatott közléséről, miszerint I. Béla, akit Benynnek is neveztek, a jegyzetírók általában arra a következtetésre jutnak, hogy a Benyn fehéret jelent. Ez elég valószínűtlennek látszik, ugyanakkor a Balánbányánál megfigyelhettük a szókezdő G – B módosulást. Erős a gyanum, hogy a Béla a Gélának közeli változata és a jelentése: fehér. A KK máshol még megjegyzi, hogy Béla testvérét, I. Andrást is fehérnek szokták nevezni, tehát itt valószínű méltóságnévről van szó.

Nagyon kevesen tudnak róla, hogy létezik egy germán (?) középkori monda, aminek az a címe: Hungária Bertája. Ott ezt ma is nagyon komolyan veszik és a Roland énekkel, meg a Tannhauserrel együtt tartják nyilván. Ez a monda arról szól, hogy Martell Károly a fia számára méltó feleséget nyer Hungária (!) királyának lánya, Berta személyében. A szöveg szerint a királynét, azaz Berta édesanyját úgy hívják, hogy Béla-Virág, vagyis Fehér-Virág.

Tárgyunk szempontjából igen érdekes képet mutat az Árpád-kori Magyarország területén előforduló Béla-nevű földrajzi nevek területi elhelyezkedése.

A Pallas szerint több Béla nevű  folyó van Magyarországon:

                    1. Liptóban (!) – Tycha völgy,

                    2. a szepesi lapályon,

                    3. Terncsénben a Vág egyik mellékvize.

A települések:

                    1. Ciróka-Béla Zemplénben,

                    2. Kassa-Béla Abauj-Torna megyében,

                    3. Szepes-Béla Szepesben,

                    4. Bella ( Béla ) Túróc vármegyében,

                    5. Bélabánya ( régi nevén Fehérbánya ! ) Hont vármegyében.

Közelebbi behatárolás nélkül a mai Szlovákiában még 5 db. Bela, 5 db. Belá, Belatanya, Belle Pusta és Bellus nevű település van.

Van még Bélavár Somogyban, valamint Varasd megyében és Belovár Zágráb megyében, de ezek névadójának a Pallas IV. Bélát valószínűsíti. Mindenesetre érdekes, hogy a bélák Liptó körül csoportosulnak, pont ott, ahol a Gilányiak ősi fészke található.

Ha már a fehér színnél tartunk, nézzük meg közelebbről a szimbolikáját. A fehér a tisztaság, a szűziesség, a magas erkölcsi színvonal jelképe. Herodotosz szerint a szkíták nagyon erkölcsös fajta. A fehér szakrális jelentését példázza a  pápai ornátus, a Pálosok, Bencések, Ciszterciták fehér öltözéke, a Fehér-templom, Fehér-egyháza helynevek. A középkorban még általános volt a fehér gyászviselet, a fehér menyasszonyi ruha még ma is tartja magát. Nem véletlen az sem, hogy a reformáció után lemeszelték a  templomok felesleges girlandjait. A fehér Isten színe, amiben az a különös, hogy az összes többi szín keverékéből áll össze, ebben hasonlít Isten egyetemességéhez. Nem véletlen, hogy Jézust, de Zoroasztert is mindig fehér ruhában ábrázolják. A fehér az Árpádok alatt a fejedelmi szinonimája. Az Árpád-ház szakrális töltése közismert. Ha egy kicsit szétnézünk a magyar mitológiában, ott találjuk a fehér ló mondát, a táltos ló mindig fehér, ugyanúgy, mint a csodatévő bárány. Árpád és Szent László mindig fehér lovon ül. A fehér a magasabbrendű tudás jelképe is, gondoljunk csak az orvosok fehér „egyenruhájára”. Ahogy írom ezeket a sorokat, kezd bennem összeállni a mágus fogalma. A káldeus – méd - iráni mágusok állnak előttem, akik sok száz éven keresztül működnek közép- és belső Ázsiában, akik közül kiemelkedik Gilgames, Nimród, Zoroaszter, Buda ( angolosan: Buddha ) és Jézus. No nem a zsidó Jézus, de Jézus a Melkizedek rendjéből. A szkíta-magyar táltos a mágusok utóda, nem keverendő össze az u.n. finn-ugor sámánnal. Nekünk, magyaroknak sámánjaink soha sem voltak, ezt a finnugrászok erőltetik, holmi komolytalan analógiák alapján. A táltos gyógyított, jövendölt és varázsolt, mint pl. Szent László. A táltos a jó, a fehér oldalon áll, míg a révületében a dobját rázó és ugrándozó sámán a gonosz, sötét lelkeket akarja elüldözni. Alapvető, lényeges különbség!  A fehér a jó, a fekete a gonosz és nem csak a sakktáblán.  Valószínű innen ered a fehér ember ostoba rasszizmusa is. A fény fehér, a sötétség fekete.

Az előbbiekben azt láttuk, hogy egy történelmi családnév eredetének vizsgálata kapcsán, az összefüggéseket követve, egészen az emberiség őstörténetének gyökereihez jutottunk. Lehet, hogy egyes összefüggéseknél tévedek, de szilárdan hiszek abban, hogy ilyen véletlenek nincsenek, itt minden, mindennel logikusan összefügg. Nézzük, milyen következtetéseket lehet levonni mindezekből.

Már az utolsó jégkorszak idején él egy fejlett kultúrájú nép a Kászpi tenger dél-nyugati partvidékén. Ezek a fehérek, saját nyelvükön a gélák, vagy gilák. Nevüket onnan szerezték, hogy szőrzetük jellemzően világos szőke volt, vagy éppen fordítva. Ezt ma már nem lehet megállapítani. Ez a nép rendkívűli tehetséggel rendelkezett. A gélák nem kóbor nomádok, hanem városlakók, akiknek a korszakhoz (neolitikum !) képest fejlett nyelve és írása is volt, mely számos nép nyelvének és írásának alapja lett. Mivel a szőkeség tulajdonképpen genetikai pigment hiány, nem zárható ki, hogy a gilák  tehetségének is genetikai okai voltak. A szőke haj, a világos szőrzet a későbbiekben szakralizálódott ősnéptől való származást szimbolizálta, ezért próbálkoztak a gallok a szappannal. A szőke haj máig hatóan a szépségideál meghatározó tartozéka.  Azt kell gondolnunk, hogy a gélák nem vándoroltak el, hanem mindig helyben maradtak, közben folyamatosan keveredtek ázsiai népekkel, később a perzsákkal. Így jöttek létre azok a népek, akiket a görög történetírók gyűjtő néven szkítáknak neveznek. Gilan és környezete, a fejlett emberi kultúra bölcsőjeként, több ezer éven át bocsátja ki magából az ókor meghatározó, történelem alakító népeit. Innen indulnak a subarok a folyóközi sumer kultúra megalapítói, a szkíták, akikről Hérodotosz is úgy tudja, hogy ősibbek, mint az egyiptomiak. A géla-szkíták hozzák létre a mediterránium nagy kultúráit: a pelazg, a mínoszi, a trójai, a pun, az etruszk, a görög és a római kultúrákat. Innen indul a vas népe: a kelták, a legyőzhetetlen pártusok, a hunok, székelyek. A fentiekben láthattuk, hogy a legtöbb elszármazott nép hordozza magában a szakrálissá lényegült ősnép, a gilek-gélák emlékét. A fehér szín, a szőke haj, vagy szőrzet sokszor már elfelejtett szakrális jelentést hordozva köti ezeket népeket a közös gyökerekhez. A legtöbb nép hosszabb, rövidebb ideig megfordul a Kárpát-medencében. Bizonyos jelek azt mutatják, hogy a kelták már a Kr. e. III. évezredben a Kárpát medencében voltak, tehát itteni jelenlétük akár több ezer éves is lehet. Ugyanez mondható az etruszkokról, hiszen Etruriában  első nyomaikat Kr. e.15. századra datálják. Az itt élő alapnépesség – egyszerűség okából nevezzük őket pannonoknak – ezen népek leszármazottai markáns kelta és etruszk jegyekkel. Még a subaroknak is van nyomuk a rómaiak előtti Pannóniában. A rómaiak ugyanis általában megtartották a korábbi földrajzi és települési helyneveket, maximum kicsit „latinosították” azokat. Így lett Subarból Savaria.

.

Külön fejezetet érdemel a székelység, mivel sokkal ősibb nép, mint valaha is hittük. Nem csak Árpád, de már Atilla is itt találhatta őket. Akkor már legalább ezerötszáz éve itt élhettek, ha Szicíliában Kr. e. 1000-ben bukkannak fel. Nemcsak Erdélyben, de az egész Kárpát-medence területén voltak székely telepek, de népi identitásukat csak a hegyek által védett, eldugott Székely-földön őrizték meg mindmáig.   Nem véletlen, hogy a Kárpát-medencében egyedül a székely nép őrizte meg a  nap-isten, a szumír hétágú csillag és a gilai szentséges fehér fény emlékét. A tatárlakai korong következményeit ezidáig senkinek sem sikerült igazán megemésztenie. A korong bizonyítottan helyben készült, legalább hétezer éves, tehát ezer évvel megelőzi a sumer kultúrát és székely-magyar rovásjelekkel rokon írásjelek vannak rajta, melyekről ráadásul eléggé elfogadható magyar nyelvű megfejtések léteznek. Aztán ott van Balánbánya, ahol rézbánya működött egészen 2006-ig. Itt találták meg az ezidáig ismert legrégibb réztárgyat, amit ember készített.  Ez bizony azt jelenti, hogy - jelenlegi tudásunk szerint – a Gilánból való első kiáramlás a Kárpát-medence irányába lehetett, a subarok majd csak egy későbbi hullámban indultak délre, a folyóközbe. Jelentheti még azt is, hogy a székelyek ( csángók? ) akár már Kr. e. 5000-ben a Kárpátoknál voltak, rovásírással írtak és azon az ősnyelven beszéltek, melynek máig fennmaradt változata a magyar nyelv. Ez talán magyarázatul szolgálhat arra, miként maradt fent a székelyeknél az ősi Isten-anya, a Babba Mária tisztelete és általában a matriarhátusra visszavezethető hagyományos nőtisztelet. A székely asszonyok a kor szokásával ellentétben egyenrangúak voltak a férjeikkel, még olyan „kényes” kérdésben is, mint az öröklés. A matriarhátus emléke általában a magyarságnál elég mély gyökerű. Nekünk, magyaroknak anyaföldünk és anyaországunk van, míg a germánoknak Vaterlandjuk. Nem véletlen, hogy nekünk magyaroknak feleségünk van, míg a germánoknak asszonyuk, nőjük ( Frau, woman ). A nyelvet és az írást a giláni őshazából hozták magukkal. Ezek után nem kell csodálkoznunk azon, hogy a kelta és az etruszk nyelv és  írás milyen sok szálon köthető a magyar nyelvhez és a székely-magyar rovásíráshoz.

Az utolsó bevándorlásnak Árpád magyarjainak honfoglalását tekintem. Ezek a fehér-magyarok, akiket régebbi nevükön sabartoi asfaloi-nak is neveznek Ez jelentheti azt,hogy „tarka lovú”, de a másik megfejtési próbálkozás szerint az alsó Zab folyó arab neve: Zab-el-asfal. Bármelyik is legyen az igaz, nekünk megfelel. A fehér magyarok: a szavárdok a Kaukázus déli vidékéről. Ezek már hunok, számottevő a távol-keleti ( hsziung-nu ) és perzsa behatással.  Ez a nép is hozza magával a szkíta kultúrát, mely ekkorra már erős perzsa hatás alatt van, az ősi rovásírást és az ősi nyelvet is, melyen érződik a pehlevi hatása. Árpád magyarjainak „pogány” vallásában fellelhető az iráni tűz-tisztelet, a mágus vallás elemei. A táltosok a mágusok hagyományait követték, de a tudás egy idő után már nagyon megkopott, hiszen nagyon távol kerültek az ősi mágus központoktól ahol a tudás átörökítése történt. Nagyon keveset tudunk róla, de szinte biztos, hogy a Pálos rend ezt a mágus tudást őrzi és használja végig az Árpád-kor alatt, hogy aztán Mátyás halálával és a török megszállással végleg elenyésszen.  A honfoglalók állítólagos vezér törzse a Magyar ( Megyer ), mely később népnévvé teljesedik. Ezt ma már magam sem gondolnám így. A subar gyökerű MAG – AR szóösszetétel teóriája számomra egyenlőre elfogadható, annak összes konzekvenciájával együtt. A fehér a fejedelem színe ( fehér ló, Fehérvár stb.), szakrális töltéssel ( Fehérlófia, Fehéregyháza ), a gilan pedig az ősi fehér-szőke jelentéssel személynevekben és ebből eredeztethetően helynevekben őrződik a mai napig.

A szarmaták és az avarok ( vár-hunok ) kárpát-medencei jelenléte, hatásuk a magyar nép későbbi alakulására, nem került vizsgálódásunk látókörébe. A szarmaták iráni származtatása ma már széles körben elfogadott, viszont bizonyos régészeti eredmények azt valószínűsítik, hogy a szarmaták szervezetten elköltöztek a Kárpát-medencéből, tehát helyi továbbélésük nem jellemző. Egyes kutatók a lengyel nép őseinek gondolják őket. Nem véletlen hát a hagyományos lengyel – magyar barátság sem.

Az avarok esetében László Gyulával értenék egyet, ugyanis az avarok a Karolingoktól elszenvedett vereségek után helyben maradtak, de a későbbiekben semmi nyoma népi, nyelvi, kulturális különállásuknak. A vár-hunok a zsuanzsuanok és a heftaliták, más néven fehér hunok keveredéséből jöttek létre. A kárpát medencei avarok tehát nem tekinthető homogén népességnek. A „griffesek” és az „indások” mellett a vezértörzs kaukázusi hun. A hun jelleg mindenesetre domináns lehetett, mert a forrásokban vagy simán hunoknak nevezik őket, vagy pedig rendszeresen az avar után biggyesztik, hogy ezek bizony hunok. Az avar kérdésben perdöntő a szarvasi tűtartó, amiről mindenki tud, de ez nem akadályoz némelyeket értelmetlen és ellentmondó elméletek gyártásában. Mivel a tütartó feliratának elfogadható magyar nyelvű olvasata van ( Vékony Gábor ), ezért a hivatalos álláspont szerint a szöveg „megfejtetlen” ( Róna-Tas ). Ugyan ez a helyzet a nagyszentmiklósi feliratokkal, melyek jelkészlete megegyezik a szarvasi tűtartó jelkészletével. A 19. század óta ismert az Iszfaháni kódex, ennek ellenére a tudományos világban élénk vita folyik arról, milyen nyelven is beszélhettek a hunok. A török pártiak az erősebbek.

Ide kívánkozik a pannon paraszt esete a római császárral. II. Konstancius császár Kr.u. 359-ben új adónemeket vezetett be Pannóniában, aminek persze zúgolódás lett az eredménye. A császár annyira fontosnak tartotta az intézkedését, hogy Sirmium mellett népgyűlést hívott össze azzal a céllal, hogy intézkedését valahogy elfogadtassa a nyakas pannonokkal. A latin krónikás, aki a császár belső köréhez tartozott, feljegyezte, hogy az izgatott tömegből egy ember azt kiabálta oda a császárnak saját nyelvén: marha ! A feldühödött tömeg ezután még jól meg is kergette szeretett uralkodóját, aki álruhában volt kénytelen elmenekülni. Valahogy így érzek én is „felkent” historikusaink tevékenysége kapcsán.

A besenyők is itt voltak ám, mind az avar-, mind pedig az Árpád-korban. Témánk szempontjából ez azért érdekes, mert a gyula ( gila, jila stb.) méltóságnév, meg későbbi személynév álláspontom szerint az egyik besenyő törzs nevéből származik, a besenyőket pedig Femér M. Jenő után törökös ( köktörök ) népnek gondoljuk, annak ellenére, hogy a gyula minden bizonnyal a témánk középpontjában álló gila-géla népnév változata. Most ebbe mélyebben nem mennék bele, csak jelzem, hogy az avar időkben és az Árpád korban jelentős besenyő népesség telepedett meg Közép-Európában és ezen belül is a Kárpát-medencében, ma mégsem törökül beszélünk.  A magyar krónikák nem tudnak a kazár jellegű kettös fejedelemségről, arról sem, hogy Árpád gyula lett volna, következetesen kapitánynak titulálják.  Azt idáig még senki sem állította, hogy a besenyők iráni származásúak lennének, de van aki a besenyőket is a turáni népek közé sorolja, mert egyes források együtt emlegetik őket más hun népekkel. A besenyők nyelvéről, írásáról egyenlőre megbízható információink nincsenek, ha nem számítjuk azt a jópofa ötletet, hogy a nagyszentmiklósi kincs is besenyő készítmény lenne. Ez a becses ereklye egyébként volt már óbolgár, avar, besenyő és még szláv is. Miért ne? Minden lehet, csak magyar nem! A földrajzi nevek etimológiai szótára az előbbiek szellemében Gyalán ( Gylan ) település nevét a török kígyó szóból származtatja, persze szokás szerint alapos indoklás nélkül. Mindenesetre nem vethető el az a lehetőség sem, hogy a besenyő törzs neve is a gélák emlékét örzi.

Volt még egy bevándorlás Irán felől és ezek a jászok, az alánok Ászi törzsének töredéke. Ők is a Kaukázus előteréből jöttek, de betelepedésük időpontjáról megbízható adataink egyenlőre nincsenek. Egyes vélemények szerint viszonylag későn, a vegyesházi királyok alatt települtek be, de erre sincs kőkemény bizonyíték. Az a körülmény mindenesetre érdekes, hogy a jászok jeles ősükként tisztelik Lehelt, aki a krónikák szerint viszont a szavárdok egyik kapitánya. Bizonyos jelek arra mutatnak, hogy a jászok biztosítják sokáig az Árpád-házi királyok testőrségét a Pilisben, tehát rendkívül megbízhatóaknak kellett lenniük. A jászok tehát mindenképpen további vizsgálatot igényelnének.

Ami kiindulásunkat, azaz a Gilányi családnevet illeti, ma már egészen biztos vagyok abban, hogy nem a Gillom ( Guilleaume ) torzult változatáról van szó, hanem a Gilan ( jelzőként szőke, fehér )  őshaza, ősnép nevének családi névvé lényegüléséről. A birtokot gyakran a földesuráról nevezték el, ezt pedig nemesi előnévként később visszaköszönt akkor is, ha már nem az eredeti birtokos család volt a tulajdonos.  Sybran vitéz iráni ( kaukázusi ) származását sem bizonyítani, sem pedig tagadni nem tudjuk. Az biztos, hogy a Gil-an perzsa többesszám ragot tartalmazó változat és a középkorban a Kaukázus és a Kárpát-medence között élénk kapcsolat létezett. A honfoglalást követően pedig csak az Erdélybe települt nagyszámú örményre, vagy Gyeretyán országára kell gondolnunk. A név előfordulására belső- és közép-Ázsiában bőségesen találunk példákat, csakúgy, mint a történelmi Magyarországon. Tőlünk nyugatra az előfordulások gyérülnek és egyértelműen kelta és szkíta ( székely ) hatást mutatnak.

2006. június – július                                                                          Gilányi András